Súgó

Gyakran ismételt kérdések

Információ

Általános információk

Mi a projekt célja?
A projekt célja, hogy ingyenes e-learning tananyagok segítségével hívja fel a figyelmet az elmúlt években bekövetkezett legfontosabb jogszabályi változásokra, ezzel segítséget nyújtva a járművezetőknek, hogy tudásukat rendszerezzék, szabályismeretük és közlekedési moráljuk pedig fejlődjön. Cél továbbá, hogy könnyebben és időben felismerjék a közlekedésben rejlő balesetveszélyes helyzeteket, magatartásuk környezettudatosabbá váljon, és mindezek eredményeképp országosan is csökkenhessen a szabálysértések és a balesetek száma.

Kiknek szól a program?
Az ingyenes képzésben mindenki részt vehet, tehát azok a felnőttek, akik már rendelkeznek vezetői engedéllyel, és azok is, akik még nem.

Hogyan vehetek részt a programban?
A programban való részvételhez nincsen más dolga, mint honlapunkon regisztrálni. A belépést követően azonnal megkezdheti a jogosítvány típusának megfelelő közlekedésbiztonsági képzést.

Meddig tart a program?
A program keretében 2025. december 7-ig lehet a kurzusokra regisztrálni. A tananyagok – a már regisztrált felhasználók részére – 2026. január 7-ig lesznek elérhetőek.

Regisztráció

Hol tudok regisztrálni?
A regisztrációt a nyitóoldalon (www.kreszfelfrissito.hu) lehet kezdeményezni a Regisztráció/Belépés gombra kattintva. Ezután a Regisztráció lehetőséget választva jelenik meg a regisztrációs felület.
A bejelentkezést követően a programban szereplő összes kurzust az „Ajánlott kurzusaim” fülön találja majd meg. Innen újra ki tudja választani az Ön számára rokonszenves kurzust.

Miért adjak meg e-mail-címet?
Ez lesz az Ön belépési azonosítója, ezen keresztül tudja regisztrációját megerősíteni, ami feltétele a rendszer használatának. Amennyiben a későbbiekben elfelejti a jelszavát, az e-mail-címe segítségével tud jelszót cserélni.

Miért nem fogadja el a rendszer az e-mail-címemet?

A kézbesíthetetlen e-mailek kiemelkedően magas aránya miatt sajnos az alábbi szolgáltatóknak nem tudunk levelet küldeni:

  • ...@gmail.hu
  • ...@citromail.hu
  • ...@hotmail.hu
  • ...@mailinator.com

 Kérjük, próbáljon egy másik e-mail címmel regisztrálni!

Miért van szükség az ellenőrző kód (Captcha) megadására?
A felhasználók biztonsága érdekében ennek segítségével tudjuk megakadályozni a rosszindulatú szoftverek támadási próbálkozásait. Ha a karaktersor nem olvasható, a kép melletti Frissítés gombbal többször is kérhet újat.

A regisztrációkor megadott e-mail-cím már létezik.
Ha a regisztrációs oldal tetején olyan hibaüzenet jelenik meg, hogy a megadott e-mail-cím már létezik, akkor az adott e-mail-címet már regisztrálták. Ha az e-mail-cím Önhöz tartozik, akkor a Belépés oldalon be tud lépni a rendszerbe, illetve ha szükséges, ugyanitt tud jelszócserét kezdeményezni.

Mit jelent az e-mail-cím megerősítése, és miért szükséges?
Mivel a kedvezményre jogosító kódjaink személyre szólóak, az e-mail-cím megerősítésével győződünk meg arról, hogy a megadott e-mail-címnek valóban Ön a tulajdonosa. Regisztrációkor egy egyedi linket küldünk az e-mail-címére. Erre a linkre kattintva, az e-mail-címe megerősítésre kerül, ami után már be tud lépni a rendszerünkbe.

Nem érkezett meg az e-mail-címet megerősítő e-mail.
Ha a beérkező levelek között nem található a megerősítő e-mail, ellenőrizze, hogy nem került-e a levélszemét (spam) mappába. Ha ott sem találja, kérjük várjon türelemmel, mert elképzelhető, hogy a levél kézbesítése akár több órát is igénybe vesz.

E-mail-címet megerősítő e-mailt kaptam, pedig nem regisztráltam.
Ez akkor fordulhat elő, ha valaki az Ön e-mail-címével regisztrált. Hagyja figyelmen kívül az e-mailt, a nem megerősített regisztrációkat 24 óra elteltével töröljük.

Bejelentkezés

Hol és hogyan tudok bejelentkezni?
Ha már regisztrált, a www.kreszfelfrissito.hu oldalon található Regisztráció/Bejelentkezés gombra kattintva jut el a Bejelentkezés oldalra. Itt a regisztrációkor használt e-mail-címet és jelszót kell megadni.
A bejelentkezést követően a programban szereplő összes kurzust az „Ajánlott kurzusaim” fülön találja majd meg. Innen újra ki tudja választani az Ön számára rokonszenves kurzust.

„Hibás bejelentkezési adatok!" hibaüzenet
Ha ez az üzenet jelenik meg a bejelentkezés oldalon, akkor előfordulhat, hogy az e-mail-címet elgépelte, még nem regisztrált vagy nem erősítette meg, nem ez a jelszó tartozik az adott e-mail-címhez, vagy a jelszót elgépelte. Kérjük, ellenőrizze ezeket!

Elfelejtettem a felhasználónevem.
A felhasználóneve a levelezéshez használt e-mail-címe. Ha több e-mail-címmel is rendelkezik, keresse meg, hogy melyik postafiókba kapott az alkalmazástól értesítést.

Elfelejtettem a jelszavam.
Jelszócserét a Bejelentkezés alatt található Elfelejtett jelszó hivatkozásra kattintva kezdeményezhet. Ezután a rendszer egy e-mailt küld ki Önnek: az ebben található linkre kattintva megnyílik egy oldal, ahol új jelszót tud megadni. Amennyiben nem érkezik meg a jelszócseréhez szükséges e-mail, győződjön meg arról, hogy helyes e-mail-címet adott-e meg, illetve nem került-e a levél a levélszemét (spam) mappába.

Azt hiszem, valaki más használja a fiókomat.
Ha úgy gondolja, hogy valaki más használja a fiókját, és Ön még hozzáfér a felhasználói fiókjához, jelentkezzen be a felhasználóneve és jelszava segítségével, majd változtassa meg a jelszavát. Ha már nem fér hozzá a fiókhoz, mert megváltoztatták a jelszavát, e-mail-címe megadásával kérjen új jelszót az Elfelejtett jelszó-ra kattintva. Az új jelszó létrehozásához egy egyedi linket küldünk Önnek, amelyet megnyitva új jelszót adhat meg. Ezzel már bejelentkezhet az oldalon.

Tananyag lejátszása

Technikai feltételek
Az oldal megnyitásához, a tananyagok lejátszásához szükséges minimális technikai feltételekről az alábbi oldalon olvashat.

Hogyan kell elindítani, használni a tananyagot?
A tananyag indításához be kell lépni az adott kurzusba a Tovább a kurzusra gomb segítségével, majd ott a Tartalmak fülön a Tananyag indítása gombra kell kattintani. A használattal kapcsolatos tudnivalók a tananyag második oldalán találhatóak.

Mit jelent az, hogy egy kurzus Ajánlott?
Az ajánlott kurzusok közül bármelyikbe beiratkozhatsz, és el is végezheted őket.

Mit jelent az, hogy egy kurzus Aktuális?
Az aktuális kurzusok között vannak a kurzusok, amelyekbe már beiratkozott. Egy kurzus addig aktív marad, amíg a kurzus határideje le nem zárul.

Nem látom, nem jelenik meg a tananyagablakban a teljes tananyagfelület, a bal oldala hiányzik.
Valószínűleg „nyitva” van a tananyag tartalomjegyzéke, amit a Tartalom ikonra kattintva tud bezárni.

Nem megfelelő méretben jelenik meg a tananyag, egyes részei nem láthatók.
Ellenőrizze, hogy milyen nagyítási beállításokkal (zoom) használja a böngészőjét. A támogatott nagyítási beállítás: 100%.

Nem sikerült a tananyag betöltése.
Ellenőrizze, hogy az eszköz, amelyen tanulni szeretne, megfelel-e a feljebb felsorolt minimális feltételeknek! Ha igen, és mégsem töltődött be a tananyag, próbálkozzon meg a böngészőlap frissítésével! Ha a frissítés ellenére sem töltődik be a tananyag, jelentse be a hibát a kapcsolat@kreszfelfrissito.hu címre.

A tananyag futása során töltő képernyő jelent meg, ami hosszú idő után sem tűnik el.
Átmeneti hálózati probléma miatt nem sikerült a következő tananyagrész betöltése. Zárja be a böngészőablakokat, majd ismét bejelentkezve ott folytathatja, ahol abbahagyta.

Nem sikerült megoldanom a tesztet.
Amennyiben a tesztje eredménytelen, bármennyiszer újra megoldhatja. A rendszer elmenti, ha a teszteredménye egyszer már sikeres, a sikeres teszteredmény tárolódik, azonban a későbbi gyakorlásra továbbra is lehetősége van.

A teszt újraindításakor nem ugyanazok a kérdések jelennek meg.
A tesztrendszer egy nagyobb kérdésbankból választja ki véletlenszerűen a tesztkérdéseket, ez az oka annak, hogy a tesztek újraindításakor nem ugyanazokat a kérdéseket kapja.

Mikor teljesített egy tananyag?
A tananyag a záróteszt sikeres kitöltése esetén válik teljesítetté. A záróteszt sikeres teljesítési feltételei a teszt nyitóoldalán olvashatóak.

Meg tudom-e tekinteni, hol tartok a tananyag teljesítésében?
A tananyag teljesítettsége látható a képzéseket listázó felületen, az adott képzésen belül is vagy a tananyag tartalomjegyzékében. A tartalomjegyzék a tananyag elindítását követően a bal felső sarokban a „Tartalom” ikonra kattintva tekinthető meg. Minden teljesített oldal mellett pipa található.

Információ