Tananyagok

A közlekedésbiztonsági képzések e-learning-rendszerű képzés formájában valósulnak meg. Ez azt jelenti, hogy az oktatás számítógépen történik, és csupán internetkapcsolatra és böngésző programra van szükség a tananyagok megnyitásához. A tanulás ezzel a módszerrel rendkívül rugalmassá válik: tanulhat a munkahelyén, otthon, de akár a kedvenc kávézójában ülve is, ráadásul úgy osztja be az idejét, ahogyan Ön szeretné.

Kilépés, majd ismételt belépés után ugyanott folytathatja a tanulást, ahol korábban abbahagyta. A képzés elvégzését követően a rendszer automatikusan kiállítja, elküldi és letölthetővé teszi a névre szóló, a tananyag elvégzését igazoló oklevelet.

Az elektronikus tananyagok sajátossága, hogy az oktatás a megszokottól eltérő módon, szórakoztató formában, interaktív feladatokkal és életszerű példák bemutatásával zajlik. Reméljük, hogy ismereteinek felfrissítése közben jól fogja érezni magát, és kellemes emlékként tekint majd vissza a tanulásra.

Az alábbiakban röviden bemutatjuk, milyen képzések érhetők el a KRESZfelfrissito.hu weboldalon. Bejelentkezés után a tananyagok közül szabadon választhat.

Közlekedésbiztonsági tananyagok

KRESZ-felfrissítő - „A1”, „AK”, „A2”, „A” kategóriák

A motorkerékpárosoknak készült tananyag, amely többek közt az elmúlt 5 évben bekövetkezett lényegesebb szabályváltozásokat is összefoglalja, hasznos lehet KRESZ-tudása felfrissítésében, ismeretei rendszerezésében. A baleseti statisztikák elemzésével arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy a szabályok ismerete és következetes, felelősségteljes betartása kiemelkedő mértékben járul hozzá a közlekedés biztonságához. A tananyagban a gépjárművezető és az üzembentartó felelősségén alapuló szankciórendszer felépítésével is megismerkedhet, hogy tisztában legyen azzal, mire számíthat szabályszegés esetén.

KRESZ-felfrissítő - „B” kategória

A személygépkocsi-vezetőknek készült tananyag, amely az elmúlt 5 évben bekövetkezett, kategóriát érintő szabályváltozásokat foglalja össze, hasznos lehet KRESZ-tudása felfrissítésében, ismeretei rendszerezésében. Emellett képet kaphat a közelmúlt baleseti statisztikáiról, amelyek a megfelelő szabályismeret és a tudatos, szabálykövető magatartás fontosságára hívják fel a figyelmet. A tananyagban ismertetett szankciórendszer célja bemutatni, hogy a gépjárművezető és az üzembentartó felelősségén alapuló különböző szabályszegésekért milyen szankciókra kell számítani.

KRESZ-felfrissítő - „C” kategória

A tehergépkocsi-vezetői jogosítvánnyal rendelkezőknek készült tananyag összefoglalja az elmúlt 5 évben bekövetkezett szabályváltozásokat, ezért hasznos lehet KRESZ-tudása felfrissítésében, ismeretei rendszerezésében. Segítségével fejlesztheti szabályismeretét, vezetési rutinját, amelyek nagymértékben járulnak hozzá a közlekedés biztonságához. Az elmúlt évek baleseti statisztikái elemzésének célja, hogy felhívja a figyelmet a pontos szabályismeret, a szabálykövető magatartás fontosságára, míg a szankciórendszerről szóló rész azt mutatja be, hogy a gépjárművezető és az üzembentartó felelősségén alapuló különböző szabályszegésekért milyen szankciókra kell számítani.

KRESZ-felfrissítő - „D” kategória

Az elmúlt 5 évben történt, kategóriát érintő szabályváltozásokat összefoglaló ismeretanyag a buszvezetői jogosítvánnyal rendelkező vezetőknek készült, hogy felfrissíthessék KRESZ-tudásukat, és rendszerezhessék ismereteiket. A baleseti statisztikák elemzésének célja a közlekedésbiztonság fejlesztése, valamint az, hogy felhívja a figyelmet a közlekedés legproblematikusabb területeire. A tananyagban a gépjárművezető és az üzembentartó felelősségén alapuló szankciórendszer felépítésével is megismerkedhet, hogy tisztában legyen azzal, mire számíthat szabályszegés esetén.

Közlekedési ismeretek kerékpárosok számára

A tananyag segítségével megismerkedhet a kerékpáros közlekedést érintő legfontosabb szabályokkal, különös tekintettel azokra a változásokra, amelyek az elmúlt 5 évben történtek. Emellett képet kaphat a közelmúlt baleseti statisztikáiról is, amelyekkel szeretnénk felhívni a figyelmét a megfelelő szabályismeret és a tudatos, szabálykövető magatartás fontosságára.

Gyalogos közlekedés

A gyalogosok közlekedésére is vonatkoznak szabályok, amelyek betartása a közlekedés biztonsága érdekében elengedhetetlen. Ezzel a tananyaggal segítséget szeretnénk nyújtani abban, hogy úti célját biztonságosan elérje, és a sokszor bonyolultnak tűnő közlekedési helyzetekben helyes döntést hozzon, illetve szabályosan közlekedjen.

Biztonságos közlekedés kerekesszékkel

Az élet bizonyos szakaszaiban (sérülés, betegség) mindenkivel előfordulhat, hogy rövidebb-hosszabb időre kerekesszékbe kerül. A tananyag ezeknek az embereknek nyújt segítséget, hogy továbbra is biztonságosan tudjanak közlekedni az utcán, valamint az ő nehézségeikre, közlekedésben való problémáikra világít rá.

Amit a gépjárművek forgalomba helyezéséről és időszakos műszaki vizsgálatáról tudni érdemes

Egy gépjármű tulajdonosának, üzembentartójának lenni nagy felelősség, hiszen közlekedni csak megfelelő műszaki állapotú járművel szabad. A tájékoztató jellegű tananyag célja, hogy bemutassa a közúti járművek forgalomba helyezésének folyamatát és forgalomban tartásának műszaki feltételeit, az időszakos műszaki vizsga és a műszaki vizsga keretén belül történő környezetvédelmi felülvizsgálat menetét és követelményeit, valamint a közúti közlekedési okmányok kiadásával kapcsolatos tudnivalókat.

Hivatásos gépjárművezetői ismeretek

Sok járművezető a „C” vagy „D” kategóriás tanfolyam megkezdésekor nem is gondolja, hogy egy tehergépkocsi-, illetve autóbusz-vezetőnek milyen szerteágazó a munkája, és ezért milyen széles körű ismeretekkel kell rendelkeznie. A tananyag - ehhez segítségként - a hivatásos fuvarozói tevékenységhez kapcsolódó legfontosabb ismereteket gyűjti egy csokorba.

A Pótkocsi vontatása

A tananyag elsősorban a B-kategóriás jogosítvány birtokában is vontatható pótkocsik használatára, a járműszerelvény vezetésére készíti fel a járművezetőket. Célja, hogy gyakorlatias támogatást adjon a pótkocsival történő közlekedés módszerének elsajátításához. Bemutatja a vontatás jogszabályi és műszaki feltételeit, a járműszerelvénnyel történő közlekedés helyes vezetéstechnikáját, valamint a pótkocsik üzemben tartásával kapcsolatos műszaki tudnivalókat.

Az Eco-driving

A tananyag a napjainkban egyre inkább felértékelődő zöld gondolkodást kívánja népszerűsíteni kezdő és tapasztalt autóvezetők számára egyaránt. Bár az eco-driving alapelveinek oktatása része a járművezető képzésnek is, a tanuló és kezdő vezetők figyelmét eleinte teljesen lekötik a biztonságos vezetés szempontjai. Ezért lehet kifejezetten hasznos a gazdaságos és környezettudatos vezetéssel kapcsolatos tudást már némi tapasztalat birtokában elmélyíteni. A tananyag döntően a belső égésű motorral hajtott személygépjárművekre és kis haszonjárművekre fókuszálva próbál minél több konkrét tippet és tanácsot nyújtani a tanulónak.

A hibridautó vezetése

A tananyag elsősorban az új, illetve leendő hibrid autó tulajdonosok, illetve üzemeltetők számára készült. A tananyag egyrészt bemutatja a hibrid, azaz a belső égésű- és a villanymotor együttműködésével megvalósuló közös hajtás lényegét, másrészt gyakorlati tanácsokkal látja el a tanulókat a hibrid járművek üzemeltetésével kapcsolatban.

Az Elektromos autó

A tananyag az elektromos meghajtással üzemelő járművek felépítését és működését mutatja be. A tananyag célja, hogy alaposan körbejárja az elektromos autózással kapcsolatos főbb tudnivalókat, ezért a tananyag leginkább azoknak ajánlott, akik a témában teljesen járatlanok, vagy esetleg csak minimális tudással rendelkeznek az elektromos autókról.