Projekt

Mivel a biztonságos közlekedés mindannyiunk közös ügye, a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (KTI) a közúti balesetek megelőzésével összefüggő állami célkitűzés megvalósítása érdekében, a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram céljaival összhangban valósítja meg a Nagy KRESZ Tudástár Programot.

A Program célja, hogy felhívja a figyelmet az elmúlt években bekövetkezett legfontosabb jogszabályi változásokra, ezzel segítséget nyújtva a járművezetőknek, hogy tudásukat rendszerezzék, szabályismeretük és közlekedési moráljuk pedig fejlődjön.

Cél továbbá, hogy a vezetők könnyebben és időben felismerjék a közlekedésben rejlő balesetveszélyes helyzeteket, magatartásuk környezettudatosabbá váljon, és mindezek eredményeképp országosan is csökkenhessen a szabálysértések és a balesetek száma.

A KRESZ-tudást felfrissítő képzések mellett idén is tanulhatóak olyan témakörök, mint például a „Gyalogos közúti közlekedés szabályai és viselkedési normái” és a „Kerekesszékes közúti közlekedés szabályai és viselkedési normái”, valamint a „Közlekedési ismeretek kerékpárosok számára”.

A biztonságos és felelősségteljes közlekedés önmagában is fontos, emellett ugyanakkor a vállalatok vezetői számára vonzó lehet az ingyenes képzés lehetősége is. Ennek segítségével a vállalat dolgozói felmérhetik és fejleszthetik meglévő tudásukat, ezáltal a céges gépjárművekkel történő munkavégzés során csökkenhet a balesetek bekövetkezésének kockázata. Mindemellett a cégvezetés számára a képzés pozitív hozadéka lehet a gépjárművek állagának megóvása, amely éves szinten jelentős megtakarítást eredményezhet a cég költségvetésében.

Az előzetes regisztrációhoz (2025. december 7-ig) kötött ingyenes képzés 2026. január 7-ig érhető el, a képzésben mindenki részt vehet.

A Közlekedésbiztonsági Akcióprogram keretében sikeresen elvégzett e-learning képzésekkel az oklevél mellett e-kuponkód szerezhető.

Az e-kuponkóddal az oklevél tulajdonosa jogosulttá válik (amennyiben megfelel a jogszabályokban előírt feltételeknek, pl. életkori feltételeknek) egy, a közlekedési hatóság által akkreditált, elektronikus elméleti KRESZ tanfolyam (AM, A1, A1(B), A2, A, B, C vagy D) díjmentes elvégzésére. FIGYELEM: A kedvezményt csak az a személy veheti igénybe, aki számára a kedvezményt biztosító oklevél kiállításra került!

Az e-kuponkódok ezen az oldalon érvényesíthetőek 2026. június 7-ig:
https://etitan.hu/kozlekedesbiztonsag

Az akkreditált képzések a kuponkód beváltását követő 90 napon belül kezdhetők meg, és a képzések tananyagai a kezdéstől számított 180 napon belül, összesen legfeljebb 60 óra időtartamban használhatóak.

A választott akkreditált elméleti képzésen való részvételkor, az elméleti képzésrész sikeres teljesítését követően, a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendeletben előírt képzési igazolás kerül kiállításra.

A közlekedési alapismereti tudás megújítása, felfrissítése céljából a képzések tananyaga azok számára is rendelkezésre áll, akiknek már van vezetői engedélyük az adott kategóriára.